A Cassiopeia születésének története

Főoldal » A Cassiopeia születésének története

Az idei év vége felé közeledve összenézve megállapítottuk, lassan újra itt az idő: dokkba kerülnek a hajók, hogy elvégezzék rajtuk a szükséges felújítási munkálatokat és kicsinosítsák a lányokat a következő szezonra.

Ennek kapcsán előkerültek régi történetek a hajóépítésről és a megvalósult álmok mellé merevlemezeken rejtőzködő fotók is. A hajók építéséről, a lányok születéséről és eddigi színes, nem ritkán kihívásokkal teli pályafutásukról.  A számunkra is igazán érdekes és szép emlékeket idéző képekből és összeállításokból szeretnénk Veletek is megosztani néhányat.

Rögtön itt van az egyik kedvenc fióklakó, a Cassiopeia születésének története. Amit természetesen végig dokumentáltunk, hiszen felejthetetlen volt az első gyermek fejlődésének minden pillanata. Persze több szempontból is. Hiszen a Cassiopeia – csakúgy mint fiatalabb testvére az Andromeda – a fáraók világában nevelkedett.

De hogy pontosan miből lett a cserebogár, az az 5 csillagos motoros yacht, amelyet már sokan ismertek és szerettek, és már közel 5 éve szeli a Vörös Tenger-i vízeket, az a most közölt képsorozatból pontosan kiderül!

1. A névadás története:
A Cassiopeia a nevét egy pici Palm PC után kapta. Miután kiderült, hogy 5db csillagot takar ez a csillagkép, külön örültünk, hiszen 5*-os hajót szerettünk volna építeni.

2. A Cassiopeia szemből:
A fára jó sok fedőréteg került, mire lefestettük. Több réteg gitt alatt üvegszál borítás van, mert a hajó elejét utazás közben sokszor hullámok borítják be és védeni kell a beázástól. Az első napozóterasz ülőkéjére kényelmes matracokat terveztünk. A hajókötelek is a helyükre kerültek.

3. A kapitányi híd szemből.
Betették az ablakokat, lerakták a teak fát, megépítették fából az első napozódekkre az üléseket, majd lefestették az egészet. Itt bárki kényelmesen relaxálhat és magába szívhatja a párás, sós tengeri levegőt, miközben aranybarnává válik a hét végére.

4. A kapitányi híd bentről.
Megépítették a szekrényeket, kivágták, majd leragasztották a padlószőnyeget, helyükre kerültek a műszerek és a hajó kormánya, majd beépítették a navigálást segítő és a hajó, illetve az utasok biztonságát szolgáló eszközöket. A kormány és a kapitányi híd többi irányító része közvetlen összeköttetésbe került a motorházzal.

5. A felső napozódekken ezzel egyidőben folyamatosan kopácsoltak. A folyamatos páralecsapódás miatt a festék alatt üvegszálréteg védi a hajódekk fáját.
Felépült a felső szárny, ahová a rádió, a radar és a GPS került. Az egyedi stílusú hullám alakú ülő rész és asztalok tervezésénél az volt a cél, hogy a napimádók minden igényét kielégítsük. A magányos farkasok és a társasági életre vágyók szeparálódni tudjanak a hajón.

6. Búvár deck
A tervezésénél első sorban a kényelemre, a biztonságra, a fotós és videós ketyerék megfelelő elhelyezésére törekedtünk, hiszen 26 búvár napi 4 vízbemenetelével kellett számolnunk. Ezért H alakban rendeztük el a padokat a lehető legjobb helykihasználás miatt.

7. Az ugródeck
Kialakításánál tényleg csak a méret volt a lényeg. Hiszen nem mindegy, hogy egy áramlati merülésnél egyszerre hány búvár tud egyidőben elkészülni és a lehető leggyorsabban a vízbe ugrani. Kétfajta lépcsőt rögzítettek a decken: egy olyat, amire uszonnyal is kényelmesen felmászhatnak a búvárok és egy olyat, amit csizmában tudnak használni.

Kiválasztottuk a Cassio leendő színét is. Megszületett a döntés, hogy legyen olyan bordó, mint az Azimutnak 2006-ban megjelenő egyik szuper yacht-jának a színe.
A víz alatti részek algátlanítóval letteek befestve, amit merülések végén a kíváncsi búvárok meg szoktak vizsgálni.

8. A közlekedő folyosókon sem kell oldalazva menni egyetlen utasnak sem.
Természetesen ide is teak fa burkolat került a padlóra. A bikák is a helyükre kerültek, a teherbírásukat is tesztelték amint a hajó vízre került.

9. Tároló boxok
A boxokat árammal látták el, ahol a búvárok tölteni tudják a lámpáikat, a fényképezőgépek akkumulátorait, vagy a telefonjaikat. De elfér még itt napszemüveg, merülési napló, kabala, vagy egyéb személyes felszerelések is.

10. A lépcső
Tervezésénél, annál a lépcsőnél, ami az alsó kabinokba vezet, az elsődleges szempont a biztonság, azaz a széles lépcsőfokok kialakítása volt a cél. És ezért került a lépcsőfokokra szőnyegborítás is.

11. Az étkező
A tervek elkészítésénél szakítottunk a szafari hajók hagyományos tendenciájával és igazi “éttermi” külsőt kölcsönöztünk neki. Kerek, egymástól szeparált asztalokkal és székekkel. Az étkezéseknek meg kell adni a módját és nem mellesleg pókerpartyk tökéletes helyszíne lett!

12. Dupla ágyas kabinok
A tervezésnél a partnerekkel érkező utasok igényeit vettük figyelembe. Sok-sok rakodóhelység, kényelmes fürdőszoba WC-vel és zuhannyal, illetve egy hatalmas franciaágy szolgálja a párok kényelmét.

13. A szalon
Az órási bárpult mögött akár 6-8 utas is szinkronban főzheti a reggeli kávét. Nem beszélve az esti coctail-partykról, amikor úgyis a “konyhában” van a buli. De teret biztosít a kényelmes, hátradőlős DVD nézésnek, breafingeknek és baráti beszélgetéseknek egyaránt.

14. A szalon és a bárpult teljes pompájában
A kényelmes ülésekkel és párnákkal ellátott légkondicionált, európai berendezésű helység, ahol bár, nagyképernyős LCD televízió, videó, Hi-Fi, CD és DVD lejátszók teszik kellemessé a napközbeni és esti időtöltést.

15. Arab kávézó az igazi ínyenceknek!
Berendezése, a helyben szívható vízipipa, a felszolgált kávé- és tea különegességek valamint a zene mind egyiptomi hangulatot teremtenek.

16. A hajó szíve.
Egyedi mashrabeia fafaragások, szónyegek, a vizipipa és berendezések idézik a jól ismert arab kávézók hangulatát. Egy igazi helyi specialista kézzel rakta össze a fa intarziákat. Forró enyv bugyogott a szoba közepén az építkezéskor, és ezzel rögzítette a hártya vékonyságú mintákat, amit végül lakkal fedtek le.

17. A két ágyas kabinok
Nagy rakodótérrel, külön WC-vel és zuhanyzóval felszereltek. Akkora a hely a kabinokban, hogy nem kell kerülgetni a szobatársát senkinek.

18. Alsó kabin folyosó és bútorok a kabinokban

19. A heti menüt a főszakács állítja össze minden héten.
Saláták széles választéka, hal különlegességekek, csirke, marha, köretek, pizza és egyéb specilaitások szerepelnek az étlapon. Természetesen az édesszájú utasokra is mindig gondolunk. A reggelinél tojás különféle állapotai, toast, bundás kenyér, német virsli, felvágottak, lekvárok, joghurt és zöldségek kerülnek a terítékre.

20. A Sisha szoba véglegesítése.
A falra felkerültek a különböző motívumokat ábrázoló szőnyegek, sorba rendeztük a tradícionális egyiptomi bakokat, már csak a hastáncos lányok hiányoznak.

21. A hajóorr a hullámok szerelmeseinek lett kialakítva.
Itt már csak tényleg a kapitánnyal kell összekacsintani ahhoz, hogy a legnagyobb hullám felé navigálja a hajót két zátony között. Csörlő segíti felhúzni a tengerészeknek a horgonyt a hajóorrban.

Nem voltál még a Cassiopeián? De szívesen kipróbálnád? Vedd fel a kapcsolatot az oktatóddal, vagy személyesen velünk!


2010.07.22. óta 1,038 látogató olvasta