30 jan 2019

A nyár slágere a családi búvártúra! Olvasd el miért!

Legtöbben a húszas éveinkben kezdtünk búvárkodni és elvarázsolt minket a tenger. Habzsoltuk a látnivalókat és alig vártuk, hogy búvártúrára mehessünk. És ha már ott voltunk, akkor azt mondtuk, hogy merüljünk annyit, amennyit csak lehet. Kerestük a kihívásokat és már a nehezebb, bonyolultabb merülésekre is vállalkoztunk a nagy halakkal való találkozás reményében.

Eltelt 10-20-30 év és kinek előbb, kinek utóbb családja lett. Vagy házastárs, vagy fix kapcsolat, és valahol gyerekek is. Ez megváltoztatta a bandázós búvártúrákat, amikről, kezdtünk elmaradozni. Vagy a nem búvárkodó párunk miatt, vagy a család és kicsi gyerekek miatt.

Ezért kitaláltunk itt a cégünknél egy hajós búvártúrát kifejezetten családoknak. Apuka is merülhessen, anyuka is jól érezze magát, és a gyerekekre is gondoltunk. A hajó nem áll tovább minden merülés után, hanem 2-3 napig egy helyben horgonyoz. Az egyhetes nyaralás alatt így alig megy a hajó. Nem kell aggódni, hogy a hullámzásban elesnek a kisgyerekek, vagy lepottyannak valahonnan. Másrészt így nincs is tengeribetegség.

Kikötünk egy-egy sziget mellett vagy védett öbölben és indulhat a vízbe ugrálás, a sznorkelezés, a szigetre motorcsónakozás. Strandolunk a végeláthatatlan fehér homokos szigeteken. Csemetéinknek nem a zsúfolt itthoni strandokon kell nyomorogniuk, hanem a természetben, igazi tengerben játszadozhatnak velünk és egymással.

Az a tapasztalat, hogy ez a típusú együttlét nagyon jót tesz a szülő-gyerek kapcsolatnak. Hasznos, értelmes, élvezetes, egészséges, nem unalmas. Nagy élmény szülőként azt látni, hogy a kisgyerek hogy válik eggyé a természettel.

Ez alatt apuka napi 3-4 merülésen vehet részt. Nem állítom, hogy mindig más merülőhelyen, hiszen napokig nem áll át a hajó más helyre. De aki ismeri például a Gubal szigetet és öbölt Egyiptomban, az tudja, hogy legalább 5-6 különböző merülés hajtható végre a belső és a külső részeken. De ha apuka már merült napi 2-t, lehet, hogy utána ő is szívesen sznorizik a csemetéjével és magyarázza neki a korallok és halak világát élőben.

Évek óta csináljuk ezeket a túrákat nyáron. Egyre nagyobb rá az igény, mert a családi állapotunk, élethelyzetünk megváltozott. Nem akarunk már egyedül búvártúrára menni. Szeretnénk bevonni a családjainkat is. Jó nézni, hogy a párunk sem unatkozik és a lurkóinkat is alig lehet nap végén kiimádkozni a vízből.

Dátumok:

  • június 16 – 23 (vasárnap-vasárnap)
  • július 7 – 14 (vasárnap-vasárnap)
  • július 21 – 28 (vasárnap-vasárnap)
  • augusztus 4 – 11 (vasárnap-vasárnap)  – MEGTELT
  • augusztus 11 – 18 (vasárnap-vasárnap) – MEGTELT

 

Kiutazás

  • Budapest – Hurghada útvonalon a Kartago Tours által bérelt Al Masria légitársaság direkt charter járatán.
  • Menetidő 3 óra 40 perc

 

Árazás

Hajós túra ára

  • felnőtt ár: 590 EUR/fő + 50 EUR/fő kikötői díj
  • 12 éves kor alatt: 295 EUR/fő + 50 EUR/fő kikötői díj
  • 2 éves kor alatt 195 EUR/fő + 50 EUR/fő kikötői díj

 

Repülőjegy ára

  • 375 EUR/fő
  • 2 éves kor alatt: 50 EUR/fő és karban ül, nincs saját ülése

 

További költségek

  • vízum a hurghadai reptéren 25 USD/fő
  • utasbiztosítás igény szerint
  • borravaló a legénységnek (30 Eur/fő)

A hajóstúra ára tartalmazza

  • Reptér-hajó-reptér transzfert (légkondicionált buszban) Egyiptomban
  • Teljes ellát́ást a hajón, korlátlan tea, kávé és édesvíz-fogyasztást (3 svédasztalos étkezést, snacket és gyümölcsöt, sütit)
  • Kifutás az érkezést követő nap reggelén, kikötőbe érkezés a repülést megelőző nap max. 14 óráig
  • Sűrített levegővel töltött palackokat (12l alupalack), ólmot, merülési lehetőséget
  • 2 helyi merülés vezetőt

 

A hajóstúra ára NEM tartalmazza

  • Minden olyan tételt, amit az ár a fentebbi bekezdésben nem tartalmaz, így például búvárok esetén: Nitrox, 15l-es palack, dupla palack és felszerelés bérlése
  • Baksis (borravaló) a hajón a legénységnek, ha az utas elégedett a szolgáltatással (javasolt 30 EUR/utasonként)
  • Vízum magyar utasoknak helyben megvehető az egyiptomi reptéren 25 USD/fő-ért
  • A merülés szükséges feltétele a hajón a búvárigazolvány és a búvárbiztosítás megléte, a hajózás feltétele az utasbiztosítás megléte. Búvárbiztosítás és utasbiztosítás egyénileg is vagy irodánkban is köthető.

A hajónk – M/Y Andromeda moros yacht

 

A kényelmes, fürdőszobával felszerelt, kétágyas kabinok között foglalhatók franciaágyas és két különágyas kabinok is. Minden kabin légkondicionált, meleg vizes zuhanyzóval, angol WC-vel felszerelt. Ágyneműt és törölközőt biztosítunk minden utas számára.

A hajó 2 napozó dekkel és egy fedett dekkel rendelkezik. Búvárdekk található az alsó szinten és tágas platform a vízbe ugrálók, vízre szállók részére.

Az étkezések külön étteremben történnek. TV nézés, gyerekeknek játék az európai szalonban. Vízipipázás pedig az arab szobában.

 

Részletes program

 

Vasárnap

– Repülés Budapestről charter járattal Hurghadára

– Busztranszfer a hurghadai kikötőbe

– A kabinok elfoglalása a hajón, beköltözés

– Hajós eligazítás, csoportos tájékoztató a szalonban, welcome cocktail

– Délután szabad program a kikötőben és a városban

– Svédasztalos vacsora a hajón

– Este vízipipázás az arab szalonban vagy a hangulatos kikötőben

Hétfő

– Kihajózás reggel, útirány Shaab El Erg delfin zátony, kb 1 óra hajózás

– Svédasztalos reggeli 8 órakor

– Reggeli kávé, tea a szalonban

– Délelőtt sznorkelezés delfinekkel

– Búvárigazolvánnyal rendelkezőknek merülés Shaab el Erg zátonynál

– Svédasztalos ebéd 1 órakor

– Hajózás Gubal szigetre, érkezés 3-4 óra körül

– Délutáni snack, gyümölcsök vagy sütemény felszolgálása

– Délutáni program este 7-ig:

– Sznorkelezés a házi zátonyokon,

– Motorcsónakozás a Gubal öbölben,

– Pihenés a többszemélyes felfújható fánkokon, szigeteken

– Zodiákkal kikötés a fehér homokos szigeten, strandolás, sznorkelezés

– Búvárigazolvánnyal rendelkezőknek merülés Gubal-on

– Búvárigazolvánnyal NEM rendelkezőknek bemutató merülések felszereléssel

– Vacsora este 7-kor

– Vacsora után vízipipázási lehetőség az arab szalonban, filmnézés az európai szalonban

– Búvárigazolvánnyal rendelkezőknek éjszakai merülés az öböl roncsa körül

 

Kedd, szerda

– A hajó marad Gubal szigeten

– Svédasztalos reggeli 8 órakor

– Reggeli kávé, tea a szalonban

– Délelőtt sznorkelezés a házi zátonyokon

– Motorcsónakozás a Gubal öbölben

– Pihenés a többszemélyes felfújható fánkokon, szigeteken

– Zodiákkal kikötés a fehér homokos szigeten, strandolás, sznorkelezés

– Búvárigazolvánnyal rendelkezőknek merülés Gubal-on

– Búvárigazolvánnyal NEM rendelkezőknek bemutató merülések felszereléssel

– Svédasztalos ebéd 1 órakor

– Ebéd utáni pihenő

– Délutáni snack, gyümölcsök vagy sütemény

– Délutáni program este 7-ig:

– Sznorkelezés a házi zátonyokon,

– Motorcsónakozás a Gubal öbölben,

– Pihenés a többszemélyes felfújható fánkokon, szigeteken

– Zodiákkal kikötés a fehér homokos szigeten, strandolás, sznorkelezés

– Búvárigazolvánnyal rendelkezőknek merülés Gubal-on

– Búvárigazolvánnyal NEM rendelkezőknek bemutató merülések felszereléssel

– Vacsora este 7-kor (Amelyik nap szélcsendes, azon a napon BBQ vacsora a szigeten)

– Vacsora után vízipipázási lehetőség az arab szalonban, filmnézés az európai szalonban

– Búvárigazolvánnyal rendelkezőknek éjszakai merülés az öböl roncsa körül

Csütörtök

– Áthajózás Syul szigetre

– Svédasztalos reggeli 8 órakor

– Svédasztalos ebéd 1 órakor

– Délutáni snack, gyümölcsök vagy sütemény

– Vacsora este 7-kor

– Étkezések között: Sznorkelezés, motorcsónakozás

– Pihenés a többszemélyes felfújható fánkokon, szigeteken

– Zodiákkal kikötés a szigeten, strandolás, sznorkelezés

– Búvárigazolvánnyal rendelkezőknek merülés

– Búvárigazolvánnyal NEM rendelkezőknek bemutató merülések felszereléssel

 

Péntek

– Áthajózás Tual szigetre

– Svédasztalos reggeli 8 órakor

– Svédasztalos ebéd 1 órakor

– Délutáni snack, gyümölcsök vagy sütemény

– Vacsora este 7-kor

– Étkezések között  kihajózás zodiákkal a lakatlan szigetre, strandolás

– Pancsolás, matracozás

– Motorcsónakozás

– Pihenés a többszemélyes felfújható fánkokon, szigeteken

Szombat

– Kihajózás reggel, útirány vissza a Shaab El Erg delfin zátonyhoz, kb 2 óra hajózás

– Svédasztalos reggeli 8 órakor

– Reggeli kávé, tea a szalonban

– Délelőtt sznorkelezés delfinekkel

– Búvárigazolvánnyal rendelkezőknek merülés Shaab el Erg zátonynál

– Svédasztalos ebéd 1 órakor

– Ebéd után sznorkelezés delfinekkel

– Búvárigazolvánnyal rendelkezőknek merülés Shaab el Erg zátonynál

– 14 órakor visszaindulás Hurghadára, kb 1 óra hajóút

– Délutáni snack, gyümölcsök vagy sütemény felszolgálása

– Délutáni program este 7-ig:

– Szabadprogram a kikötőben vagy a városban

– Díszvacsora este 7-kor a hajó tatján a szabad ég alatt

– Vacsora után vízipipázási lehetőség az arab szalonban, filmnézés az európai szalonban

 

Vasárnap

– A repülőgép indulásához igazítjuk a vasárnapi programot. Ez egy lehetőség déli indulás esetén. De a repülő indulhat hajnal 4-kor vagy este 9-kor is.  Ezekben az esetekben a program módosul.

– Reggeli 7 vagy 8 órakor

– Busztranszfer a hurghadai repülőtérre

– Repülés Budapestről charter járattal Hurghadára, 3 óra 40 perc a tervezett menetidő

 

Foglalási és fizetési illetve lemondási feltételekért valamint további információkért írj nekünk emailt! info@redseaboats.hu

 

Views: 1339
Author: Boats Red Sea