Az alábbi cikk egy szemelvény a szerző Szepesházi András hamarosan megjelenő “Békalábnyomok” című könyvéből. 11 héten keresztül minden hétfőn olvashatsz egy újabb kalandot András tollából. Beharangozó

Békalábnyomok – Indonézia 1. - Lázad a szervezet

Dr. Hajnal Gábor, a hazai búvárorvosok koronázatlan királya igen plasztikusan tud írni a búvárbetegségekről. Emlékszem, még mielőtt elkezdtem volna az első búvártanfolyamom, majdnem ugyanazzal a lendülettel le is tettem tervemről, amikor elolvastam a doktor úr kétoldalas értekezését a fulladásos halálról. A kórboncnoki pontossággal megírt, szigorúan szakmai beszámolók alapján inkább végeztem volna egy iraki vallatótiszt kezei között, mint hogy a dekompressziós betegség sorsára jussak. Aztán mégis búvár lettem, és a számtalan felejthetetlen élmény között pár alkalommal sikerült személyes tapasztalatra is szert tennem a nevezett témában.

Fülgyulladásom ebben az évben is megbízható pontossággal érkezett, akár az őszi lombhullás. Az első jelek általában merülés közben jelentkeztek – az aznapi merülésen, két méter mélyen, egyenlítési kísérletre a következő visszajelzést kaptam:
- Krrrr. Hhhhtrrahhh. Tssssszz!

A határozottan éles nyilallás egyértelművé tette, hogy nem egy önindító hibás Trabant ébredését hallottam a partról, hanem a saját koponyából származtak a zajok. Közben tanítványom ólomkockaként zuhant lefelé a szirt mellett, és én kétségbeesetten figyeltem, akár egy tigrisanya a vízmosásba lecsúszott kölykét. Ilyenkor rövidtávon általában segít a maszk letépése, és egy kis tengervíz felszívása orron keresztül az üregekbe – de szeretném hozzátenni a kötelező Jackass figyelmeztetést: “Don’t try this at home!”, azaz senki ne próbálja ki ezt a módszert. A sós víz megnyitotta ugyan a beomlott barlangként viselkedő üregeimet, és elindulhattam lefele, de a folyamatos fájdalom tudatta velem, hogy ezt a kalandot már nem úszom meg büntetlenül.

A kép illusztráció, korábbi Búvárkodás fül-orr-gégész szemmel című cikksorozatunkból

A tanítványom ugyan utolértem 22 méteren, de hazafelé, a hajón már úgy tartottam a fejem, mint aki bonyolult kombinációra készül a versenytánc világbajnokság bécsi keringő döntőjében. “Fülembe forró ólmot öntsenek”, énekelte egy pimasz hang a tudatalattimban, és ekkor már minden korty a dobozos Fantából olyan darabosnak tűnt, mintha egészben próbáltam volna lenyelni egy szögekkel teletűzdelt frottír törülközöt.

Azon szerencsés búvárok számára, akiknek sikerült eddigi életüket hallójárat gyulladás nélkül leélniük, szeretném röviden összefoglalni az élményt. Az érzés ahhoz hasonlít, mintha egy igen rosszindulatú törpe az áldozat vállán ülve egy hosszú, forró tűvel próbálná kideríteni, hogy az “egyik fülön be, a másikon ki” közmondás átterelhető-e a gyakorlati megvalósítás síkjára. A törpe napközben ügyeletesként, éjszaka viszont főállásban tevékenykedik, és étkezéskor a tűt lecseréli egy bálnavadász szigonyra. Két nap kínlódás után, amit férfiasan összeszorított fogsorral és papagájszerűen oldalra biccentet fejjel töltöttem, úgy határoztam, jöjjön a legutolsó megoldás. Orvost ide, nekem, gyorsan.

Talán nem véletlen, hogy az indonéz szigetvilág gyöngyszeme, Bali, nem az orvostársadalma miatt híresült el. A helyi doktorok nem válogatósak – általában egyforma hittel fordulnak az antibiotikum és a gyíknyál felé, ha megoldásokat keresnek egy egészségügyi problémára. A helyi fehér közösség jótanácsa így szólt: ha bármi bajod van, ülj fel az első repülőgépre, ami a civilizációba tart, és ott oldd meg ott a problémád. Én, kísérletező kedvű egyénként, no meg anyagi megfontolásokból, inkább a rögtönzött helybéli segítség mellett döntöttem. Miután minden helyi ex-patrióta ismerősöm dr. Arhi-ra esküdött, aki ráadásul két búvárbázis ügyes-bajos oktatói problémáival is rendszeresen foglalkozott, nem haboztam sokat a választással.

Dr. Arhi, aki első pillantásra egy alultáplált 18 éves kamaszra emlékezetett, hamar megérkezett hívásomra. Fekete táskájából egy jól felszerelt kórház teljes felszerelése ömlött ki az asztalra – rutinos beteglátogatóként szemlátomást mindenre fel volt készülve, a náthától a szív-koszorúér műtétig. Szerintem ott helyben, a konyhaasztalon gond nélkül szét tudott volna választani egy sziámi hármasikreket, legalábbis a táska mélyéről felbukkanó eszközök ezt sejtették. Rövid, kötelező udvariaskodás után nekilátott megkínzott fülem vizsgálatának. Először egy tölcsér és néhány határozott mozdulat segítségével kiegyenesítette hallójáratom a koponyám középtengelyéig, majd könyékig eltűnt a fejemben.

A kép illusztráció

Elégedett morrantások hagyták el torkát, ahogy szorgos barlangászként újabb és újabb termeket tárt fel a dobhártyámig vezető úton. Én némán sikoltozva megadtam magam sorsomnak, és gondolatban csodálattal adóztam a szülő nőknek – én is pont úgy éreztem, mintha egy kövérre hízott görögdinnyét próbálnának áttolni egy olyan üregen, ahol maximum góliátelem átmérőjű dolgok tudnak kényelmesen közlekedni. Miután dr. Arhi kitolatott belőlem, papírt és tollat ragadott, és elsöprő lelkesedéssel kezdte magyarázni az emberi fül felépítését, kis metszeteket rajzolva a papírra. Külön kiemelte piros filccel, hogy hol tart a gyulladás, milyen eredetű, és mit lehet tenni ellene. Leginkább egy befektetési tanácsadóra emlékeztetett, aki a portfolió állását magyarázza hirtelen meggazdagodott ügyfelének, kitérve a részvényopciós csomagra és az állampapír piaci hozadékokra. Szakszerű volt, mégis érthető. Teljesen le voltam nyűgözve. Magamban bocsánatot kértem tőle, és az ázsiai orvostársadalommal szemben táplált előítéleteim nyomtalanul eltűntek.

A kezelésen hamar túl voltunk, az injekció következtében zsibbadt fenekemen ülve nézegettem a takaros kis kupacokba rendezett tablettákat, amelyeket dr. Arhi utasítása szerint különböző napszakokban kell majd magamba gyömöszöljek. Elkezdtünk csevegni, először a búvárkodásra terelődött a szó, majd arra a sajnálatos eseményre, hogy hogyan raboltak ki minket alvás közben, az éjszaka kellős közepén balinéz otthonunkban.

- Igen, ez nagyon sajnálatos – osztotta meg véleményét dr. Arhi -, persze ez nem történt volna meg, ha lenne a kerítésen belül egy rendes házi szentélyük. Az én feleségem naponta háromszor áldoz a szentélyünkön, és hozzánk sosem törtek be. De nem ám! – nézett rám enyhén megrovóan.

Ahhhha – mondtam értelmesen, és próbáltam olyan ember benyomását kelteni, aki perceken belül téglát és habarcsot ragad, és sebbel-lobbal nekiáll a szentélyépítésnek.

- Persze nem könnyű a tolvajok ellen – folytatta képzett doktorom, némi balinéz öntudattal – ők ugyanis Lombok szigetéről jönnek, ahol sok a rabló. Apáról fiúra száll a tolvajlás technikája, és nagyon profik. És ez nem minden – hajolt hozzám közelebb, hogy megossza velem a Titkot -, még fekete mágiát is használnak!

- Khmmm, tényleg? – kérdeztem döbbenten, és szememmel kerestem a rejtett kamerát, hátha egy indonéz televíziós show-ban akarnak kinevetni a derék polgárok. De nem, dr. Arhi teljesen komolyan folytatta elbeszélést.

- Bizony, fekete mágiát. Amikor egy lomboki tolvaj bemegy egy balinéz házba lopni, varázsol egyet, amitől minden lakó mély álomba zuhan. Igy bármit el tud vinni. Persze hiába is ébrednének föl a ház lakói, a tolvajjal úgysem tudnának elbánni.

- Tényleg? Hogyhogy?

- Hát persze hogy nem, hiszen a tolvajok mágikus péniszgyűrűt viselnek! – adta kezembe a nyilvánvaló megfejtést doktorom. – Hiába ütik-verik – és itt az elbeszélő módból hirtelen átváltott akciószínészbe, széles mozdulatokkal demonstrálva, hogyan ütik a felbőszült háziak a sebezhetetlen tolvajt – nem tudnak ártani nekik. Szerencsére minden balinéz tudja, hogy ilyenkor le kell tépni a tolvaj nadrágját, és levenni róla a péniszgyűrűt. Utána már gond nélkül agyon lehet verni – adta meg összezavart lelkemnek a kegyelemdöfést.

Némán ültem a sajgó fenekemen, és (remélem) jól palástolt hitetlenkedéssel bámultam orvosomra. Kérdések kergetőztek a fejemben, de féltem őket feltenni. A doktor úr közben visszagyűrte táskájába a teljes felszerelést, választékos udvariassággal jobbulást kívánt, és és magamra hagyott zavart gondolataimmal. Vajon, kérdezte egy gonoszul suttogó hang a fejemben, az injekcióban, amit kaptam, volt-e elég szárított tyúkbélkivonat, ami megóv a rontástól? És melyik tabletta tartalmaz elegendő gekkóvért ahhoz, hogy át ne változzak holdtöltekor?

Egyébként azóta, köszönöm szépen, a fülemnek kutya baja. Hogy ezt a gyógyszereknek, a merülések utáni gondos fülszárogatásnak, vagy a krétakör közepén rendszeresen feláldozott kakasoknak köszönhetem, nem tudnám megmondani. De járt utat járatlanért nem hagyunk el – a gyógyszertartalékok kitartanak, kakasból pedig úgyis túl sok volt a szigeten. Az ázsiai kakasokkal amúgy is tele volt a hócipőm, de ez már egy másik történet – most legyen elég annyi, hogy egyetlen élőlénynek sincs joga hajnal fél háromkor harsányan köszönteni a Természetet.

Szepesházi András

Előzmények:

- Békalábnyomok – Beharangozó
- Békalábnyomok – Adria – Hétköznapi kihívások
- Békalábnyomok – Adria – Víz alatti paparazzi
- Békalábnyomok – Adria – Adriai delfinparádé
- Békalábnyomok – Thaiföld – A retusált Édenkert
- Békalábnyomok – Thaiföld – Phi-Phi pillanatok