Egy új karrier kezdetének viszontagságairól
Alig egy hónapja, kis csapatunk útra kelt, hogy birtokba vegyük a “Kistestvért” és megünnepeljük születését. A próba túl jól sikerült, gyakorlatilag a legszélsőségesebb időjárási körülmények között tesztelhettük a hajót a tengeren két héten keresztül. Az útvonal: Hurghada, észak, majd Safaga, Elphinstone, Marsa Alam, St John’s és végül Abu Fendera. Ha megnézzük, a Vörös Tenger szinte teljes egyiptomi szakasza.

Májusban már rendszerint igen magasra szokott szökni Egyiptomban a hőmérő higanyszála, idén azonban kívételt tettek az égiek és eltakarták a napot, több ízben esőt küldtek ránk, amit lágy zenei aláfestésként rendszerint mennydörgés és villámlás kísért. A tarajos hullámok és a 60-70 km-es széllökések ellenére Androméda példásan megállta a helyét és a várakozásokon felül vizsgázott.
Ugyan az első héten a csapat napközben inkább pihent, és estére lett csak hangosabb, amikoris begyulladtak az első vizipipák és belepte a sűrű füst a sisha szobát. Az esti szórakozásról a hajón tartózkodó hastáncos lányok gondoskodtak, akik kitettek magukért a héten, táncuk az egyiptomi lányokat is meghazudtolta.

Ezen a héten leginkább a szórakoztató egységek lettek letesztelve a hajón, (lévén, hogy 24 emberből legfeljebb a felének volt búvárigazolványa), az erősítő és a plazma TV is megállás nélkül szólt. A második hét már inkább emlékeztetett egy búvárszafarira, kevesebb volt a lustálkodás, reggel fél hétkor a harang első gongjára már mindenki a fedélzeten volt.
Felejthetetlen merüléseink voltak St. John’s-nál és Abu Fenderánál, amit nálam fürgébb és szemléletesebb ujjak már a divecenteren korábban megírtak. Azóta már több túránk is lefutott az Andromédán és legnagyobb örömünkre továbbra is sok a pozitív kritika.
Völgyesi Lívia
2010.07.22. óta 269 látogató olvasta







