Egy új segítség

Főoldal » Egy új segítség

Emergency Position Indicating Radio Beacons, azaz vészhelyzeti helyzetjelző rádió-irányjeladó. Ez az elektronikus egység rádiójelet bocsát ki egy kijelölt frekvencián 406 Mhz-en, amit a műholdak, repülőgépek és a mentő egységek tudnak fogadni. A digitális jel előnye, hogy szinte bárhol a világon látható a vészhelyzet pozíciója. Ezt a jeladót elsősorban hajókra tervezik,így a méretéből adódóan lehetetlen búvároknak magukkal vinni. Mégis van technikai megoldás: 121.5 Mhz-en személyi pozíció irányjeladó. Ez ugyan kisebb hatótávolságú, de egy búvár elsodródására esetén a 2 és 5.5 km közötti távolság teljesen megfelelő.

A rendszer úgy működik, hogy a búvár a felszínre érve – érzékelve, hogy vészesen távol került a búvárhajótól -, aktiválja a rendszert. A hajó hídján a vevőegység, mely egy külső antennán keresztül veszi a jelet, riasztást ad a személyzetnek. A vevőegységen megjelenik az irány és a jelerősség, amiről következtetni lehet a távolságra. Rossz látási viszonyokban, erős hullámzásban, éjszaka vagy viharos tengeri körülményekben életmentő megoldás.A legtöbb szafarihajó nem tartja fontosnak, illetve szükségesnek ezt rendszert, bízva a szerencséjében. Cocos-szigetén már évekkel ezelőtt felismerték a veszélyt, és évente több ember életét menti meg. Magyar búvároknak is lehetőségük van kipróbálni és használni ezt a extra biztonságot nyújtó berendezést, mely a sokak által ismert Cassiopeia szafarihajó fedélzetén is rendelkezésre áll tavaly novembertől.Emergency Position Indicating Radio Beacons, azaz vészhelyzeti helyzetjelző rádió-irányjeladó. Ez az elektronikus egység rádiójelet bocsát ki egy kijelölt frekvencián 406 Mhz-en, amit a műholdak, repülőgépek és a mentő egységek tudnak fogadni. A digitális jel előnye, hogy szinte bárhol a világon látható a vészhelyzet pozíciója. Ezt a jeladót elsősorban hajókra tervezik,így a méretéből adódóan lehetetlen búvároknak magukkal vinni. Mégis van technikai megoldás: 121.5 Mhz-en személyi pozíció irányjeladó. Ez ugyan kisebb hatótávolságú, de egy búvár elsodródására esetén a 2 és 5.5 km közötti távolság teljesen megfelelő.

A rendszer úgy működik, hogy a búvár a felszínre érve – érzékelve, hogy vészesen távol került a búvárhajótól -, aktiválja a rendszert. A hajó hídján a vevőegység, mely egy külső antennán keresztül veszi a jelet, riasztást ad a személyzetnek. A vevőegységen megjelenik az irány és a jelerősség, amiről következtetni lehet a távolságra. Rossz látási viszonyokban, erős hullámzásban, éjszaka vagy viharos tengeri körülményekben életmentő megoldás.A legtöbb szafarihajó nem tartja fontosnak, illetve szükségesnek ezt rendszert, bízva a szerencséjében. Cocos-szigetén már évekkel ezelőtt felismerték a veszélyt, és évente több ember életét menti meg. Magyar búvároknak is lehetőségük van kipróbálni és használni ezt a extra biztonságot nyújtó berendezést, mely a sokak által ismert Cassiopeia szafarihajó fedélzetén is rendelkezésre áll tavaly novembertől.


2010.07.22. óta 163 látogató olvasta