Talán minden búvár hallott, vagy olvasott olyan történeteket, hogy egy búvártúrán a felelőtlen személyzet, vagy az igen erős áramlat miatt búvárok vesztek el a tengeren, vagy sodródtak órákon át a felszínen, amíg meg nem érkezett a segítség.

Képzeljük el, hogy a Vörös-tengeren átlagosnak mondható időjárási körülmények között egy merülőpár az egyórás merüléséről a zátony külső oldalán ér a felszínre, a lagúnában horgonyzó hajótól 4-500 méterre. Teljesen felfújt mellénnyel kb. 50 cm-re tudnak kiemelkedni a víz felszíne fölé. A láthatóságukat az sem segíti, hogy a csukják színe általában fekete. Az egy-másfél méteres hullámzásban a kókuszdiónyi méretűnek látható búvárok a hullámvölgyek és hullámhegyek között csak pillanatokra látszanak. Talán nem ez a megfelelő helyzet azon elgondolkodni, hogyan is
kell felkészülni egy ilyen szituációra…

Előtérben a biztonság

Remélhetőleg minden búvár ismeri és használja a piros vagy narancsszínű felfújható felszíni jelzőbóját, ami már nagy segítséget jelent a búvárokat keresőknek. Több típust különböztetünk meg: nyitott, félig zárt és teljesen zárt. A nyitott bója egy egyszerű „U” alakú zsák, melynek az alsó vége teljesen nyitott, hátránya, hogy a levegő igen könnyen távozik, szájjal meglehetősen nehéz felfújni. Előnye,hogy kicsi és olcsó. A félig zártnak az alsó részén egy szűkítés található, mely megakadályozza a levegő kijutását. A gyártók ezeket a típusokat egy leeresztő szeleppel látják el.
A legjobb megoldás egy teljesen zárt bója, melyen egy inflátor csatlakozás található, így néhány másodperc alatt a jelzőeszközünk bevetésre kész. Előnye még,hogy igen könnyen és gyorsan fel-
fújható szájjal is.A leeresztést ebben az esetben is egy szelep biztosítja. A bóják ideális hossza 1 és 2 méter között van, némely bójához mellékelnek néhány méter vékony madzagot is. Ezek arra szolgálnak, hogy a bóját a vízfelszín alól is fel lehessen engedni, bár ehhez érdemes beszerezni egy kis orsót, ami megkönnyíti a vízfelszín alól való felengedést. Mindenképpen gyakoroljuk a bója használatát!

Vihetünk magunkkal a merülésre több részből álló (teleszkópos) piros vagy sárga zászlókat. Egy lehetőleg nem túl nagy teljesítményű elemes lámpa is segítségünkre lehet, és minél hosszabb működési idejű típust válasszunk. Egyre több búvár használ víz alatti fényképezőgépet, melynek beépített vagy külső vakujával szintén tudunk fényjelzést leadni.Tapasztalatok szerint,
naplemente után a vízfelszínnel 45 fokban felfelé villantva biztosítja messziről is jó láthatóságot. Némelyik külső vakunak van SOS funkciója, mely a teljesítmény és a vaku akkumulátorának összehangolásával a lehető leghosszabb működési időt biztosítja. Osszuk be és tartalékoljuk a telepekben lévő energiával!

Segíthetnek a bajban elemről működő kis stroboszkópok is, de figyelnünk kell a telepek töltöttségére, mert ha nem használjuk, akkor is lemerülhetnek! Megtalálási esélyünket növeli, ha a rendelkezésre álló jelzőfényünket rögzítjük a bójánk tetejére. Egyszerűen hangzik, de még egy tükör is kiváló szolgálatot tehet elveszésünk esetén. Nem is egy üvegdarab, sokkal inkább egy polírozott fémlap jöhet jól, amivel fényjelzést adhatunk le, és ezzel nem lehet elemproblémánk sem.

Vészjelzések leadására különböző jelzőrakétákat,füst jelző eszközöket is használnak, de ezek meglehetősen drágák,szállításuk is problémás, egyébként sem sós vízi használatra tervezték őket, így egy idő elteltével stabilitásuk is megkérdőjelezhető. De ha mégis minden jelzőeszköz nélkül indultunk merülni, és mégis szükségünk lenne valamilyen segitségre, akkor használhatjuk az uszonyunkat, amit a kezünkkel magasba tarthatunk. (remélhetőleg nem kék vagy fekete színű…)

A keresést nehezíthetik még a fényviszonyok, napkeltekor és napnyugtakor igen erős ellenfény korlátozhatja a látást.A vizuális jelzőberendezéseinket kiegészíthetjük még akusztikus hangkeltő eszközökkel. Ez lehet egy egyszerű síp is, vagy a középnyomású csőre csatlakoztatható hangkeltő eszköz is. Ebből két típus is létezik: víz alatti és víz feletti. A víz alatti típus igen agresszív hangot ad, néhány speciális esettől eltekintve, nem igazán tudom elképzelni, vajon mire is használható. Merültem egy olasz csoporttal,ahol mindenki fel volt fegyverkezve ezzel az eszközzel. Minden egyes kardinálishal megpillantása a társaságban jelzés hullámot indított el… Persze láthattunk volna nagy halakat, akár pörölycápát, de ezen a merülésen az összerezzenő kishalaktól eltekintve mindenki elkerülte a hangos csapatot. Sokkal humánusabb és olcsóbb megoldás egy „shaker” beszerzése. Ezzel ellentétben egy hangos felszíni síp akár az életünket is megmentheti. Hasznos egy egyszerű kis sípot magunknál tartani, mert ez akkor is működik, ha kifogytunk a sűrített levegőből.

Mindenképpen az a helyes megoldás, hogy minden búvárnak legyen meg a saját eszköze,páronként egy jelzőbója semmiképpen sem elég, mivel az esetek nagy részében a váratlanul bekövetkezendő eseményeknél csak saját magunkra számíthatunk. Ha úgy érzékeljük, hogy kezdünk elsodródni, azonnal kezdjük el a bóját felfújni, és a rendelkezésre álló eszközeinket használni, figyelembe véve a körülményeket, hiszen minden perc értékes lehet a keresésben!

Egy új segítség

Emergency Position Indicating Radio Beacons, azaz vészhelyzeti helyzetjelző rádió-irányjeladó. Ez az elektronikus egység rádiójelet bocsát ki egy kijelölt frekvencián 406 Mhz-en, amit a műholdak, repülőgépek és a mentő egységek tudnak fogadni. A digitális jel előnye, hogy szinte bárhol a világon látható a vészhelyzet pozíciója. Ezt a jeladót elsősorban hajókra tervezik,így a méretéből adódóan lehetetlen búvároknak magukkal vinni. Mégis van technikai megoldás: 121.5 Mhz-en személyi pozíció irányjeladó. Ez ugyan kisebb hatótávolságú, de egy búvár elsodródására esetén a 2 és 5.5 km közötti távolság teljesen megfelelő.

A rendszer úgy működik, hogy a búvár a felszínre érve – érzékelve, hogy vészesen távol került a búvárhajótól -, aktiválja a rendszert. A hajó hídján a vevőegység, mely egy külső antennán keresztül veszi a jelet, riasztást ad a személyzetnek. A vevőegységen megjelenik az irány és a jelerősség, amiről következtetni lehet a távolságra. Rossz látási viszonyokban, erős hullámzásban, éjszaka vagy viharos tengeri körülményekben életmentő megoldás.A legtöbb szafarihajó nem tartja fontosnak, illetve szükségesnek ezt rendszert, bízva a szerencséjében. Cocos-szigetén már évekkel ezelőtt felismerték a veszélyt, és évente több ember életét menti meg. Magyar búvároknak is lehetőségük van kipróbálni és használni ezt a extra biztonságot nyújtó berendezést, mely a sokak által ismert Cassiopeia szafarihajó fedélzetén is rendelkezésre áll idén novembertől.

Selmeczi Dániel