Fotósverseny eredmények

Főoldal » Fotósverseny eredmények

Július közepén a Vörös Tengeren a Cassiopeia adott otthont  annak a víz alatti fotósversenynek, ahol egy héten át mérték össze erejüket  az alkotók, meglehetősen nagy önállóságot kapva víz alatt. A búvárszafari során egy-egy merülőhelyhez többször is visszatértek, hogy lehetőségük legyen lassú tempóban, alaposan feltérképezni a zátonyokat és lencsevégre kapni a legügyesebben rejtőzködő víz alatti élőlényeket.

A hosszas válogatást  és a képek csiszolását követően a zsűri pontszámai és közönségszavazat alapján megszülettek az eredmények.

“A szafari során mindenki úgy és annyit merült ezen a héten, amennyit akart, és a versenyzők képeikből egy tíz fotóból álló kollekciót választhattak ki. Ezek a tízképes kollekciók kerültek a zsűri elé teljesen névtelenül, megfosztva még az exif (fényképezőgép által a képben tárolt információk) információktól is. A zsűri csak a versenyző számát ismerte és azt, hogy DSLR vagy kompakt kategóriás géppel készült a kollekció.

A közönségszavazásra a versenyzők a tíz képből öt-öt fotójukat nevezhették. A közönségszavazás pont úgy zajlott, mint egy átlagos fordulóban, a zsűri munkája pedig a korábbi versenyünkéhez volt hasonló, a véleményük döntötte el, hogy kié lesz a legjobb portfólió, a verseny legjobb felvétele és a verseny legjobb kompaktos felvétele. A zsűri három fős volt, deElőd LászlóNásfay Béla, Selmeczi Dániel szavazatai alapján így is volt holtverseny.”

Olvass tovább a divecenter.hu oldalon a verseny eredményeiről részletesen!


2010.07.22. óta 543 látogató olvasta