Indulnak az első utasok Egyiptomba
Tekintettel arra, hogy kifejezetten búvárokat utaztató utazási iroda vagyunk és főként Egyiptomba illetve Szudánba utaztatunk így napról-napra figyelemmel követtük az egyiptomban zajló eseményeket és a Külügyminisztérium állásfoglalásait. Utasaink hetek óta tűkön ülnek, mert már utaznának Egyiptomba, Szudánba.
“A legnagyobb európai utaztató országok már most elindították az utazásokat vagy le sem állították azt (Nagy-Britannia, Németország, Hollandia, Dánia, Svédország, Franciaország, Lengyelország, Finnország), más országok bejelentették, hogy a közeljövőben, egy héten belül indulnak az utak (Ausztria, Csehország, Szlovákia, Észtország, Norvégia). A legnagyobb európai utazásszervezők -TUI, FTI, DER, Thomas Cook (Neckermann) – közleményei szerint legkésőbb március elején újraindítják az összes törölt járatot.” (Best Reisen közlemény)
Ehhez képest mi történt?
Egyeztetett a külügy és a MUISZ 2011. február 22. 13:50
http://www.turizmusonline.hu/cikk/egyeztetett_a_kulugy_es_a_muisz
Amint a körülmények lehetővé teszik, az utasok biztonságának és hatékony konzuli védelmének hagyományos feltételei ismét helyre állnak, a Külügyminisztérium, egyeztetve az uniós tagállamok konzuli szolgálataival is, természetesen megfontolja e két ország visszasorolását a II. kategóriába.
Ezek után felhívtuk a QBE biztosítót, akiknél az utasaink utasbiztosítását kötjük. Karácsony Ivánnal beszéltünk, aki dr Horváth Péter igazgatót helyettesíti, és azt mondta, hogy a biztosítás az I-es kategóriába sorolt országokban is érvényes, legfejjebb adott esetben nehezebb érvényesíteni a helyszínen.
Felhívtuk a Külügyminisztériumot, hogy megkérdezzük: sértünk-e jogszabályt azáltal, hogy olyan országba utaztatunk, amit a minisztérium az I-es kategóriába sorol. Azt az információt kaptuk, hogy a Külügyminisztérium besorolása nem tiltólista, hanem javaslat. És nem sértünk jogszabályt.
- Így február 25-én elutazik első csoportunk Budapest-Cairo-Port Sudan útvonalon Egyptair menetrendszerinti járattal Szudánba.
- Első egyiptomi csoportunk elutazik: Bécs-Hurghada útvonalon március 13-án az osztrák Neckermann charter járatával.
Tudomásunk szerint ezek a csoportok lesznek az első szervezett csoportok Magyarországról.
2010.07.22. óta 672 látogató olvasta







