Szudáni riport
Az Andromeda zavartalanul hajózik a nyugodt, de csöppet sem unalmas szudáni vizeken. A merülések látnivalóban gazdagok és az utasok elégedetten térnek haza az egyes szafarikat követően. A manták, delfinek és a cáparajok szinte elengedhetetlen kellékei a merüléseknek, amit mi sem bizonyít jobban, mint az alábbi élménybeszámoló Előd László tollából.
A víz 25-26 fokos, a levegő a hét elején pont tökéletes volt, nappal kellemesen meleg, este kellemesen hüvi, de pulcsi azért nem kellett.
Most pár fokkal talán hidegebb lett, de még ez is kényelmes. A látótávolság általában jó volt, barrakuda rajokkal találkoztunk folyamatosan, makréla rajjal is, sajnos a púposfejű papagájok nekünk kimaradtak, de az nem jelenti, hogy nincsenek, csak hát a fotós élet már ilyen, kisebb helyen kevesebbet, de jobban látjuk a dolgokat. Mindenki látott pörölyt, mi Divefotóval nem, mert nem megyünk mélyre.
Kilenc merülésünk volt Shaab Ruminál, mert szerencsére a csapat megszavazta, hogy az egyik napot kihagyva menjünk oda azonnal és plusz egy napot ott merüljünk. Jó döntésnek bizonyult, mert tényleg nagyon kafa hely. Na, ott még én is láttam cápát, mert úgy fotóztuk az édes-ajakos halak raját, hogy közben négy szirti körözött folyamatosan a környéken. Sajnos félősek, 3 méternél nem tudtam közelebb férkőzni hozzájuk. Az Umbrián is sikerült búvárok nélkül merülni, illetve voltak de nem is láttuk őket, az étterem szép tisza volt, az autók is engedték volna a fotózást, de ott még várat magára a tuti kép.

Egyébként kicsit fotós túra hangulata volt az első hétnek, mert a leparkolás Shaab Ruminál megkönnyítette az életünket és a DM-ek igazi vezetők, nagyon kedvesek és segítőkészek, ott dobnak ki bennünket ahol akarjuk és ha van rá lehetőség még előre is mehetünk. A Precontinent II-őt a csapat elött merülhettük meg tiszta vízben.
A sisha főnök egész jó sishát kezd csinálni, igaz dohányt azért vittünk, de folyamatosan cseréli a szenet és most már a szakáccsal rendes szenet hevíttet. Csak hátradőlünk és tíz percenként megigazíttatjuk a szenet!
Kis karaoke partyval kedveskedtem tegnap a társaságnak, Bunnyt hiányoltam egy kicsit!
))
Na egy képet ide tűzök, hogy elhiggyétek hogy ez a kedves ember tényleg én vagyok és nem valaki más írt helyettem. A kép alapján biztosak lehettek benne, hogy DD írt!

Előd László
2011. március 12.
2010.07.22. óta 812 látogató olvasta








Hát…. Amit vártam. Gyönyörű képek. Gratulálok
Üdvözlettel